DK: A Magyarországon élő diákoknak is jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, nemcsak a határon túliaknak
A párt szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarországi diákoknak csak a családi pótlék jut, amelynek összege évek óta változatlan.
A párt szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarországi diákoknak csak a családi pótlék jut, amelynek összege évek óta változatlan.
Orbán Viktor feltette Magyarországot a politikai térképre, ő maga pedig referenciaponttá vált a világban, de nagy kérdés, hogy talál-e negyedszer is egy olyan vezérmotívumot, mint amikkel korábban nagyon sikeresen mozgósította a választókat – mondja Pogonyi Szabolcs, a CEU oktatója. Úgy véli, ha a Fidesznek nem sikerül lehívni az EU-s pénzeket, Magyar Péternek viszont igen, az sok egyéb politikai kérdést felül fog írni egy esetleges kormányváltás után. Bár a magyar társadalom radikálisan két táborra szakadt, ebben akár gyors változást is el lehet érni, de ez nem csak a politikusokon múlik.
A magyar kormány áruló, nyíltan uszít, gyűlöletet kelt, és igyekszik ellehetetleníteni Ukrajnát, a putyini orosz érdekeket szolgálja, ezzel pedig nemcsak az ukrajnai magyarokat, hanem az összes határon túli magyar közösséget veszélybe sodorja. A kárpátaljai Sebestyén József esete kapóra jön, hogy elkendőzze az irtózatos hibát, amikor a román választásokon induló, magyarellenes szélsőjobboldali jelöltet támogatta. Vélemény.
A román határ szombati átlépése, a nagyváradi érkezés volt a nagy tiszás menet legszimbolikusabb része, ám Magyar Péter vándorútjához csatlakozva azt láttuk: az akció legfontosabb célja és hatása a magyar vidék felrázása volt. Hogyan jutott el a menet Romániáig? Milyen szervezési munka állt mögötte és önkéntesek milyen módon nyújtottak segítséget hozzá?
Orbán tihanyi beszéde megteremtette a lehetőségét, hogy Magyar Péter erősítse kapcsolatát a határon túli magyar közösséggel, de a Tisza-elnök ingoványos terepre gyalogol be: kimozdult ugyan a holtpontról az Erdélyért folyó politikai küzdelem, de még nem látni, kinek áll a zászló. Hogyan fogadják Magyar Pétert a határon túl, vannak-e ott Tisza Szigetek, és milyen mozgósításba fogott odaát a Fidesz?
Nagy bajban lennének a határon túli magyarok, ha ott, ahol élnek, viszonossági alapon ugyanazok a „szuverenitásvédelmi” regulák lennének az irányadók, amiket Orbánék Magyarországon a civilek és a sajtó ellen bevezetni készülnek.
Megtette hatását Orbán Viktor tihanyi beszéde: a magyarok lakta megyék egyértelműen álltak ki a magyar miniszterelnök által nem támogatott jelölt mellett az elnökválasztás második fordulójában. A magyarok mellett a fiatalok, a nők, az Ukrajnával határos körzetekben élők és a városlakók szavazták meg Nicusor Dant, a szélsőjobbos George Simion kihívóját.
A Tisza Párt elnökét láthatóan zavarja, hogy a lapok több figyelmet szentelnek a működésüket fenyegető kérdésnek, mint a Nagyváradra vezető túrával.
Amikor elszabadul a határon túli kampány, egy pillanatra se felejtsük el, hogy nemzeti szimbólumunk ma: a rom. Gyerekeket maga alá temető romok fölött és mellett tépjük, köpködjük egymást Székelyudvarhelyen, Újvidéken is.
A Jobbik egykori elnöke szerint „radikális módon” kell véget vetni a választási törvény állandó módosítgatásának.
Miután többen is arról számoltak be, hogy a magyar kormány vizsgálja, hogy miként lehetne a határon túli magyarság számára is egyéni választókerületeket kialakítani, egy szlovákiai portál megkérdezte az ottani politikusokat az elképzelésről.
Már jövő héten indul a határon túli magyar diákoknak járó 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás folyósítása, Erdélyből például 20 ezerrel több pályázat érkezett, mint két éve. Miközben a pénzre nagyon sok családnak valóban szüksége van, Gulyás Gergelynek abban nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy a külhoni magyar diákok „semmilyen” más támogatásban nem részesülnek.
A csatornának az Igazságügyi Minisztérium válaszolt.
A megkérdezettek 70 százaléka nem rajong ezért az ötletért, de leginkább a Tisza szavazói ellenzik.
A Válasz Online információi szerint a francia mintát ültetnék át.
Demográfiai lejtmenetben a magyarországi és a határon túli magyarság. Orbán Viktor Tusnádfürdőn újabb családtámogatásokat jelentett be, ám kérdés, hogy a folyamat ezekkel megállítható-e.
Munkaebédjükön arra jutottak, hogy a külhoni magyar közösségek az élet minden területén megerősödtek.
Többen állítják, hogy megint a saját politikai érdekei mentén készül átírni a választási szabályokat a Fidesz. A kormánypárt tagad, de a korábbi hasonló esetek tanulságai alapján ez nem garancia arra, hogy nem lesz ilyen. Ezúttal nemcsak a választókörzetek határait tologatná ide-oda, hanem pluszmandátumokat is szerezhetne azzal, ha a külhoni magyarok egyéni képviselőket is küldhetnének a magyar törvényhozásba. Azt jártuk körbe, hogyan valósítható meg mindez, milyen előnyökkel vagy veszélyekkel jár.
Ha valakinek megvan az állampolgársága, de nem Magyarországon él, akkor nem szavazhat, ám ez nem akadálya annak, hogy elinduljon a választáson. Ezúttal eggyel többen próbálkoznak ezzel, mint 2019-ben.
Egyre nagyobb a budapesti kontroll a határon túli magyar politikai szervezetekben, egyre kisebb az esély számukra a mandátumszerzésre. Szlovákiában már vesztettek, és Romániában sem állnak nyerésre a Fidesz árnyékában járó magyarok.